2024. március 28. Gedeon, Janka, Johanna, Zsanett napja van.
Sertéstartók részére figyelem felhívás!
2018. június 6. 9:55

Felhívom a figyelmét a sertéstartó gazdáknak, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is bejelentett afrikai sertéspestis megbetegedések miatt településünkön is fokozott figyelmet kell fordítani a sertésállományok védelmére.

Az afrikai sertéspestis vírus okozta megbetegedés, emberre nem veszélyes. Csak a házi sertések és vaddisznók fogékonyak a kórokozó iránt. A vírus a környezetbe kerülve viszonylag ellenálló, több hétig is fertőzőképes maradhat, ahonnan különböző ragályfogó tárgyakkal (ruhaneműkkel, cipővel, eszközökkel stb.) más sertés állományokba is bekerülhet. A fertőzött állatokból készített élelmiszerekben több hétig, a fagyasztott húsokban több évig fertőzőképes marad.

A védekezésben elsődleges a vírus bekerülésének megakadályozása, melyhez az alábbi intézkedések szükségesek a sertéstartók részéről:
  • Az állatokat, amennyire lehetséges, zártan kell tartani.
  • Sertések gondozását végző személynek a sertésállománnyal kapcsolatos munkák előtt kézmosást követően át kell öltözni egy olyan öltözékbe és lábbelibe, amelyet csak a sertésólban és környékén használ.
  • A sertések etetéséhez, a sertésól takarításhoz szükséges eszközöket máshol, más munkákra nem szabad használni.
  • Idegeneket, vagy sertéstartó ismerősöket a sertések közelébe nem szabad engedni.
  • Ukrajnából származó vagy ismeretlen eredetű sertéshús tartalmú élelmiszerek (pl. kolbász, szalámi), fagyasztott húsokból származó mosólé, egyéb élelmiszerhulladék még véletlenül se kerüljenek a sertések takarmányába.
  • Vaddisznók esetleges fertőződése miatt szántóföldről, kaszálóról, legelőről frissen betakarított takarmányt ill. alomanyagot szintén ne használjunk házi sertéseink ellátására. A szénát és gabonát a beszállítástól számítva 30 napig, a szalmát 90 napig kell tárolni felhasználás előtt.
  • Élő állatot csak sertés szállítólevéllel és érvényes állatorvosi bizonyítvánnyal ellátva szabad vásárolni.
Ha sertése megbetegszik, azonnal értesíteni kell az állatorvosát.
Ha egy vagy több sertés hirtelen, minden látható tünet nélkül elhullik, ha egy vagy több állat bágyadt, nem eszik, lázas, gyenge, bizonytalanul mozog, ha a bőrön vérzések figyelhetők meg, a bőr vöröses lilásan elszíneződik, véres hányást, hasmenést látunk, minden esetben gondolni kell afrikai sertéspestisre.

Amennyiben az állattartó tőle telhetően közreműködött, a betegséget időben bejelentette, az elvárható járványvédelmi zártságot megteremtette, állami kártalanítás mellett történnek az esetleges járványvédelmi intézkedések.

Dr. Tamás Péter sk.
megyei főállatorvos
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal



Főoldal
MEMORITER - Temető nyilvántartó program elérése
A Memoriter Internet segítségével a világ bármely pontjáról lehetővé teszi a rendszerbe integrált...
Értesítés határszemle megtartásáról
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal értesíti a Földhasználókat, Földtulajdonosokat, hogy...
Ebösszeírás 2022
Kékcse Község Önkormányzata Kékcse Község Közigazgatási területén az állatok védelméről és...
lakossági közlemény!
Szent Damján Görögkatolikus Kórház - korszerűsítjük a sürgősségi betegellátó osztályt – Az építési...
Lakossági fórum - elektronikus úton
Kékcse község településszerkezeti terv és leírás, helyi építési szabályzat és szabályozási terv a...
Idősek Világnapjára - Video-Köszöntő
Az Önök egészsége és védelme érdekében az idei Idősek Világnapja alkalmából video üzenettel és...
Tájékoztató az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében tett intézkedésekről
A jelenlegi hazai és nemzetközi egészségügyi helyzetre való tekintettel a Kékcsei Alapszolgáltatási...
PARTNERSÉGI HIRDETMÉNY ÉS LAKOSSÁGI FÓRUM MEGHÍVÓ
Kékcse Község településrendezési eszközeinek a (településszerkezeti terv és leírás, helyi építési...
Hirdetmény a települési nemzetiségi önkormányzati jelölt állításhoz szükséges ajánlások számáról
A Nemzeti Választási Bizottság 183/2019. sz. határozatban a nemzetiségi önkormányzati képviselők...
További hírek
Megérdemelt nyugdíjasévek
Az Arany János Általános Iskola és Óvoda két dolgozója elmondhatja, hogy elérte a megérdemelt...
Iskolaprojekt
ÉAOP - 4.1.1 / 2F -2f - 2009 – 0014 - "MÉLTÁNYOS OKTATÁS-NEVELÉSI KÖRNYEZET MEGTEREMTÉSÉVEL AZ...
Életutak - 3.
Idős emberekkel beszélgetve azt várná a hallgató, hogy szép felhőtlen gyermekkorról, kényelmes...
Pályázati felhívás - Kirendeltségvezető munkakör betöltésére
Szabolcsveresmarti Közös Önkormányzati Hivatal - Kékcse Község Önkormányzata pályázatot hirdet...
Ebzárlat-Legeltetési tilalom
Rókák veszettség elleni immunizálása miatt ebzárlat és legeltetési tilalom elrendelése. 2021....
Kereszt és daru
Szokatlan párosítás a címben szereplő két szó: kereszt és daru. Tudniillik ez a két életkép él...
Együtt készülődtünk
A téli szünet előtti napokon iskolánk tanulói, nevelői, valamint a szülők és a helyi nyugdíjas klub...
Sajtóközlemény
ELKÉSZÜLT A RÉTKÖZI PIAC KÉKCSÉN
1848. március 15-ei megemlékezés
1848 .márius15-ére, a szabadságharc dicső napjaira emlékezünk
Oldaltérkép | Impresszum



Kékcse Község Polgármesteri Hivatala
4494 Kékcse, Fő u. 116-118.sz.
Tel:: +36 45/ 468-001; mobil: +36 30 696-5626; Fax: +36 45/ 468-001