Idős emberekkel beszélgetve azt várná a hallgató, hogy szép felhőtlen gyermekkorról, kényelmes életről mesélnek majd. Hisz, mi fiatalok azt gondoljuk csak így élhették meg a kilencven évet.

Ki kell ábrándítanom az olvasókat, mert valamennyien nehéz, de szeretetteljes gyermekkorról, a testvérekkel eltöltött időről, munkáról, méghozzá nehéz, fizikai munkáról mesélnek. S mégis elérték szép korukat.

Hasonló képen mesélt életérôl Juszku Gyuláné, aki 1921. július 28- án született Kékcsén. Öten voltak testvérek, közülük már csak Ő él. Iskolában öt osztályt végzett, s annak ellenére, hogy sokat betegeskedett, az akkori szokásokhoz híven már gyermekként kivette részét a házi munkából, mezei munkából.

Férjével Juszku Gyulával 1942. január 17-én kötött házasságot, majd házasságukból négy gyermek született. A házimunka, gyerekek nevelése nagyrészt az ő feladata volt.

A második világháború emlékei is felidéződnek, hisz az ô korabeli emberek mind részesei voltak ennek a szörnyű eseménynek. Gyula bácsi is szolgált a fronton, amerikai fogságban volt, de szerencsésen hazatért a családjához.

A háború befejezésével az emberek nem csak az országot kezdték újjáépíteni, hanem saját életüket is. Házat építettek, nehéz kétkezi munkával, az alaphoz a köveket-akkor még nem betonból építették- szekérrel hordták
a hegyekből. De felépült a ház, s meglett az otthon.

Férje dolgozott az Állami gazdaságban Miskolcon, akkoriban a férfiak családjuktól távol munkát vállaltak, hogy a mindennapi kenyeret megkeressék. Majd a TSZ-ben dolgozott onnan ment nyugdíjba.

Eszti néni pedig végezte a házi munkát, részt vett a szőlőművelésben, háztáji gazdálkodásban.

Férje 1992. október 6-án hunyt el. Azóta gyermekei, unokái, dédunokái körében telnek napjai. Nagy betegségek, műtétek nem voltak az életében. Korához képest jó egészségnek örvend, kis segítséggel még ellátja magát.

A munka szeretete, a tenni akarás vágya élteti őt is, mint a hozzá hasonló korú embereket.

Kívánok további szép napokat, jó egészséget.

Nagy Enikő